2010-ben 462 pont lett a csúcs |
Ismét a Corvinus Egyetem vezet
Legmagasabb pontszám idén is a Corvinus Egyetemre kellett, 462 ponttal lehetett bejutni a nemzetközi gazdálkodás szakra, míg a nemzetközi tanulmányokra 461 pont kellett. Tavaly az utóbbi képzés végzett az élen 469 ponttal.
|
| |
A Corvin sétányon hirdették ki a ponthatárokat |
97 ezer jelentkezőt vettek fel a 140 ezerből
Idén nem a Millenáris Parkban, hanem a Corvin sétányon volt a felvételi show, itt hatalmas kivetítőn mutatták be az egyes képzési helyek ponthatárait. Az adatsor vetítését Sándorné Kriszt Éva, a Rektori Konferencia elnöke indította el a számítógépen.
|
| |
Egy hét múlva pótfelvételi |
Július 22-én jelennek meg a ponthatárok
Július 22-én jelennek meg a felvételi ponthatárok. Akiket sehová nem vettek fel, azok pótfelvételin még jeelentkezhetnek, azonban a helyek száma már nem korlátlan, mint a normál felvételi eljárásban.
|
| |
Három év múlva kellhet az emelt szintű érettségi |
Ősszel dönt a kormány
Az Országgyűlés módosította felsőoktatási törvényt. Ennek értemében a kormány határozhatja meg, mely képzések esetében kell emelt szintű érettségi, legkorábban három év múlva.
|
| |
Július 8-áig módosíthatóak a felvételi jelentkezések |
Ponthatárok július 22-én
A felvételi jelentkezéseket július 8-áig lehet módosítani. Ez csak a sorrendet érintheti, új képzési helyet már nem lehet megjelölni. Eddig lehet pótolni a hiányzó iratokat is, például az érettségi bizonyítványt.
|
| |
Ismét lehetnek szóbel felvételi vizsgák |
Néhány év kell a bevezetéshez
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár bejelentette, hogy vissza kívánják adni az egyetemeknek a jelentkezők szóbeliztetésének lehetőségét. Ennek előkészítésére és bevezetésére három-négy évre van szükség.
|
| |
Teljesen átalakul a felvételi rendszer |
Az emelt szintű érettségi kötelezővé tetele csak átmeneti megoldás
A felsőoktatásba belépők tudásának alacsony színvonala miatta kormány az emelt szintű érettségihez kötné a felvételt, ez azonban csak átmeneti megoldás. A következő tanévben érettségi reformot dolgoznak ki.
|
| |
Változtatni kell az érettségin |
A kormány határozza meg, hová kell emelt szintű vizsga
Jelenleg a felsőoktatási szakok 90 százalékára be lehet jutni középszintű érettségivel, emiatt a diákok nagy része nem is tesz emelt szinten vizsgát. A felsőoktatás színvonalának emelését reméli a kormány attól, hogy ezen a helyzeten változtat.
|
| |
Jelentősen megnőtt a mesterképzésre jelentkezők száma |
A Pázmány is csatlakozott a bölcsészkarok együttműködéséhez
A mesterképzésre jelentkezők száma nagy mértékben nőtt tavaly óta. Míg tavaly nem tudták betölteni a helyeket, idén már jelentős túljelentkezés van.
|
| |
Változik a felvételi pontszámítás |
Idén 200, két év múlva 240 pont kell a bejutáshoz
Eddig 160 ponttal is be lehetett jutni egyes felsőoktatási intézményekbe, ez a lehetőség ettől az évtől megszűnt, két év múlva pedig legalább 240 pont kell a felvételihez. Eközben a maximális pontszám 480-ról 500-ra emelkedik.
|
| |